A Ferencváros tartalékcsapatának a honlapja :)
A Ferencváros tartalékcsapatának a honlapja :)


Üdvözlünk Titeket a Fradi tartalékcsapatának honlapján!!!!!

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
A hét képe
 
Time
 
Fradi játékosok
 
Ennyien kattintottatok ide :)
Indulás: 2005-08-20
 

Hírek

Hírek : A nagycsapat kapujában

A nagycsapat kapujában

  2006.02.23. 13:41

Ezt az interjút Breki egy magazinnak adta, és most itt is olvashatjátok! :)

Bár Brettschneider László még csak huszadik életévét tapossa, már tizenkét éve a Fradiban focizik. A nagycsapat kapujában áll.

- Úgy érzem, eljön még az én időm. Mindent elkövetek azért, hogy a felnőtt csapat állandó tagja legyek - mondja Brettschneider László, aki a szlovákok ellen bemutatkozott az első csapatban. Brekit még az előző, azóta menesztett edző állította be, de nem tart attól különösebben, hogy Gellei Imre ezért nem számít rá. - Eleinte csatárt játszottam, most már hátrébb húzódtam. Irányó középpályást játszom, a két csatár mögött. Úgy érzem, megtaláltam az igazi helyem a pályán. A Ferencváros tehetséges ifjú labdarúgója a szakemberek szerint taktikailag sokat fejlődött az utóbbi időben. A szurkolók nagy kedvence, lehet hamarosan a fiatal játékos miután óriási szívvel , hajt szeretett klubjáért. Amúgy az olasz foci a kedvence, és Francesco Totti a példaképe. A Roma meccseit a világ minden pénzéért sem mulasztaná el. - Álmodozol arról, hogy egyszer még a Roma focistája leszel? Az én álmom a Fradi első csapatába a kerülés, a többivel ráérek még. Igazság szerint édesapámnak és az egész családnak evvel hatalmas örömet szereznék, mert nálunk mindenki óriási Ferencváros szurkoló.

Brettschneider László:szül. 1985.01.22. Eredmények: 5 bajnoki arany (serdülő), 1 bajnoki arany (ifi), 1 bajnoki ezüst (serdülő, ifi liga). Legjobb játékos: 1995 - Sípos kupa, 1996-97 - Olaszország, 1996 - Eger kupa!

 

 
Naptár
2025. Augusztus
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Játékok
 
Kikből áll a kép???
Szavazzatok, hogy kik vannak összevágva egy képként!!!?:)
 
Chat
 
Iratkozz fel hírlevelünkre!
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Egyéb linkek
 
Házi gollövőlista

20 Horváth
8 Nógrádi, Szalai, ifj. Nyilasi
6 Erős, Győri, Brettschneider, Fitos
2 Bartha, Zsivoczky, Csepregi, Héray
1 Borbély, Jovánczai, Laczkó Zs., Szálkai, Tőzsér, ifj. Ebedli

 
Forrás

 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.